Kasszából vették ki a pénzt

2014. 02. 23., v - 08:51
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást zárt le 2014. február 20-án vádemelési javaslattal a Pécsi Rendőrkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. január 2-án 13 óra és 14 óra közötti időben egy pécsi trafikba ismeretlen személyek mentek be, az eladó figyelmét elterelve a pénztárból készpénzt tulajdonítottak el.

A helyszínen rögzített adatok, valamint a nyomozás során beszerzett információk, tanúkihallgatások alapján a rendőrök néhány napon belül azonosítottak két nőt, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.

P. Krisztina 23 éves és K. Klaudia 21 éves pécsi lakosokat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásaikban elmondták, hogy együtt mentek be az üzletbe az eladó figyelmét elterelték, miközben K. Klaudia kihasználva a pénztár nyitott állapotát onnan készpénzt emelt ki.

 

A gyanúsítottakkal szemben a Pécsi Rendőrkapitányság a büntetőeljárást vádemelési javaslattal fejezte be, a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldte.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.