Kaszapengéket dobott át szomszédjába

2014. 01. 06., h - 14:05
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta a 33 éves pápai férfi ellen zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást, aki szomszédja udvarába több ízben dobott át különböző tárgyakat.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy Pápán lakó hölgy 2013. június 26-án délután csörömpölésre lett figyelmes. Az udvarára kiérve szomszédját pillantotta meg, amint teraszán állt, kezében egy kaszapengével. F. Péter gyanúsított, meglátva a sértettet, szidalmazni kezdte és a nála levő pengét – a köztük levő magas kerítésfalon át – áthajította a szomszéd udvarba. A pengét egy másik is követte, majd egy tetőcserép is repült. Szerencsére sérülése az ott lakóknak nem keletkezett. A nyomozás során fény derült arra is, hogy a gyanúsított és a sértett között már több éve haragos a viszony, ám korábban ez csak szidalmazásban és kisebb tárgyak – szemét, szappanok – átdobálásában nyilvánult meg.

Az eljáró hatóság 2014. január 6-án vádemelési javaslattal küldte meg a Pápai Járási Ügyészségnek a zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás iratait. 

 

 


Kapcsolódó oldalak