Katalizátorokat loptak, a rendőrök tetten érték őket

2020. 11. 06., p - 15:39
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszaújvárosi nyomozók két füzesabonyi férfit gyanúsítanak az elmúlt időszakban - több városban - történt bűncselekmények elkövetésével.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két füzesabonyi férfival szemben. Az elkövetők 2020. november 5-e előtt Miskolcon, Tiszaújvárosban és Egerben - tizenkét esetben - parkoló autók katalizátorát távolították el, majd azokat eltulajdonították. Két alkalommal pedig szintén megkísérelték a lopást.

A helyi körzeti megbízottak 2020. november 5-én a hajnali órákban, egy sötét utcában figyeltek fel egy gyanús autóra, amelyben nem tartózkodott senki, ennek ellenére a jármű motorja működött. A rendőrök a személygépkocsi mellett parkoló autó alatt egy emelőt, valamint a katalizátor eltávolítására szolgáló eszközt is találtak.

Az egyenruhások rövid időn belül azonosították, és még aznap kilenc óra után a helyi vasútállomáson elfogták a férfiakat, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Szabó János

A siklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 68 éves férfi eltűnése kapcsán.

 

A lopott kártyával fizettek

A mezőkövesdi rendőrök elfogták az a két asszonyt, akik egy bogácsi kempingből eltulajdonított bankkártyával különböző üzletekben cigarettát és élelmiszereket vásároltak.

 

Közös akciót tartottak

A Szendrői Rendőrőrs illetékességi területén a fakitermelés végzése, illetve a faanyag kereskedelmének és szállításának ellenőrzése volt a feladat.

 

Kamerát lopott, azonban látták

Egy okos kamerával a kabátja zsebében akart távozni egy szegedi üzletből egy helybeli férfi, aki azonban az áruért nem fizetett. A rendőrök elfogták.