Kattant a bilincs a dílerek csuklóján
Három kábítószer-terjesztőt és nyolc fogyasztót fogtak el a siófoki rendőrök.
Előzetes bűnügyi információk alapján összehangolt akció keretében csaptak le a rendőrök azokra a terjesztőkre, akik Tabon és a környező településeken látták el tiltott szerekkel a helyi vásárlókat. A felderítés eredményeként az egyenruhások október 13-án és október 14-én fogták el a kereskedőket és a velük kapcsolatban álló fogyasztókat.
Az eljárás adatai szerint a három terjesztő a nyár elejétől kezdődően rendszeresen szerzett be különböző típusú kábítószereket, amelyeket aztán telefonos vagy internetes egyeztetést követően adtak tovább a fogyasztóknak. Egyiküket a nyomozók az adásvétel előtt a vásárlókkal együtt érték tetten. A több helyszínen tartott kutatások alkalmával a rendőrök több mobiltelefont, készpénzt, valamint kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.
A nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben tizenegy emberrel szemben intézkedtek, kilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük három terjesztőnek kábítószer-kereskedelem bűntett, míg a hat fogyasztónak kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt kell felelnie. A rendőrök két dílert bűnügyi őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.
A rendőrség elkötelezett a kábítószer elleni küzdelemben. Ahogy eddig, úgy a jövőben is határozott cél a kínálat csökkentése és a terjesztői hálózatok felszámolása. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!
Videó az elfogásról:
https://www.facebook.com/reel/1623622026084364