Kávézóból lopták el a kutyát

2017. 06. 23., p - 17:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az V. kerületi nyomozók 48 órán belül megtalálták az ebet, és visszaadták a gazdájának.

Az V. kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két férfi és egy nő ellen.

A nyomozás adatai szerint 2017. június 20-án 22 órakor egy budapesti nő a barátnőjével kávézott az V. kerületi Károly körúton egy bisztróban, amikor észrevette, hogy eltűnt a máltai selyemkutyája. Az asszony azonnal hívta a fiát, és mindketten az eb keresésére indultak. A kávézótól nem messze az utcán két férfira és egy nőre lettek figyelmesek, akiknél meglátták a kutyájukat. Azonban a három fős társaság nem volt hajlandó visszaadni a máltai selyemkutyát. A fiú ekkor több utcán keresztül követte a társaságot, akiket végül szem elől tévesztett, ekkor hívta a rendőrséget.

Az V. kerületi nyomozók a térfigyelőkamerák segítségével beazonosították a feltételezett elkövetőket, és 2017. június 22-én 15 órakor egy XV. kerületi lakásban megtalálták a kiskutyát. A nőt és a két férfit elfogták, előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy a 26 éves K. Alexanda, 17 éves öccse, valamint a nő élettársa a 35 éves L. Zoltán Alajos a kutyát egy XIX. kerületi lakásba vitte, majd másnap kora reggel egy hamis adásvételi szerződéssel a kerületi állatorvosnál a saját nevükre íratták.

A máltai selyemkutyát az V. kerületi rendőrök 2017. június 22-én 16 órakor átadták a tulajdonosának.


Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. május 1-én 0 órától 2025. május 18-án 24 óráig.

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.