Kenderültetvényt számoltak fel a rendőrök Pécsett

2022. 11. 17., cs - 09:56
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűncselekménnyel összefüggésben két pécsi férfit vettek őrizetbe a nyomozók.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2022. november 16-án reggel egy 39 és egy 32 éves férfit fogtak el Pécsett, majd előállították őket a főkapitányságra.

A nyomozók azzal gyanúsítják őket, hogy Pécs-Nagyárpádon, az egyik dűlőben kábítószernek minősülő kenderültetvényt létesítettek, a növényeket pedig közösen gondozták. A rendőrök a helyszínen összesen 207 tő kendernövényt, valamint a növények gondozásához szükséges eszközöket foglaltak le.

Gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkét férfit őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ellenük jelentős mennyiségű kábítószer termesztésével elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.