Kerékpárokat és vasat loptak
A dabasi rendőrök két inárcsi férfit vettek őrizetbe.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Dabasi Rendőrkapitányságon L. Zoltán 21 éves és D. György 19 éves inárcsi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2015 decembere és 2016. június 2. közötti időszakban egy inárcsi raktárcsarnokba többször mentek be úgy, hogy kivágták a kerítésdrótot, illetve levágták a kapun lévő lakatot. A raktárból zártszelvényeket, csavarokat és vascsövet tulajdonítottak el.
A két férfi 2016. május 28-án, majd 2016. május 29-én lopott el egy- egy kerékpárt a Dabas Gyóni vasútállomás kerékpártárolójából úgy, hogy azokról a lakatot levágták.
A dabasi nyomozók az adatgyűjtés és a tanúkutatás eredményeként azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket. L. Zoltánt 2016. június 6-án a kora reggeli órákban inárcsi lakcímén, D. Györgyöt pedig 2016. június 6-án 6 óra 30 perckor inárcsi munkahelyén fogták el. Mindkettőjüket előállították a Dabasi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.
A nyomozóhatóság kezdeményezte a két férfi előzetes letartóztatásának elrendelést.