Kerékpárt loptak
Két férfi ellen javasolnak vádemelést a debreceni nyomozók.
A Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást két helyi lakos ellen.
Egy hölgy tett feljelentést a városi rendőrkapitányságon 2014. június 19-én 0 óra 30 perc körüli időben arról, hogy az esti órákban debreceni házának udvaráról eltulajdonították a kerékpárját. Amikor a lopást a sértett észrevette az egyik ismerőse – aki ugyanabban az utcában lakik – is értesítette telefonon, hogy két idegen férfit látott az övéhez hasonló biciklivel az utcán közlekedni.
Az egyenruhások a feljelentést követően a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre az ismeretlen tettesek azonosítása és felkutatása érdekében. A beszerzett információk alapján a rendőrök látókörébe került két férfi, akiket a sértett házának közelében igazoltattak. A járőrök B. Richárdot és társát, B. Norbertet elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók.
A 25 és 20 éves terheltekkel szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban továbbította az illetékes járási ügyészségnek.