Kerékpárt loptak, de lebuktak - videóval
Délelőtt még gyalogolt, délután már kerékpárral közlekedett a két gyanúsított. Kettőt is eltulajdonítottak a fiatalok.
Tatabánya Felsőgalla városrészének körzeti megbízottja fogta el a két fiatalkorú tatabányai fiút 2014. március 3-án. Délelőtt már igazoltatta őket a belvárosban, akkor még gyalogosan közlekedtek. Délután már kerékpároztak, egyikük egy lopott biciklin tekert. A rendőr felismerte a kétkerekűt, melynek eltűnését aznap jelentette be a tulajdonosa. Tömblakása lépcsőkorlátjához zárta le és egy másikat is, melyeknek később már csak a hűlt helyét találta. A másik kerékpárt is megtalálták a tatabányai rendőrök, de azt már szétszerelték a gyanúsítottak, a kerekeken gyorsan túladtak. A két 17 éves fiút a rendőrök előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukon elismerték a bűncselekmény elkövetését és elmondták azt is, hogy az eltulajdonított bicikli abroncsait hol találják meg a rendőrök. A fiatalkorú gyanúsítottak ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A fiatal fiúkat a rendőrség őrizetbe vette.