Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók
Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.
Többrendbeli lopás miatt hallgattak ki a rendőrök március 12-én két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a megelőző napokban három lezárt állapotú kerékpárt loptak el Kaposvár belvárosából.
A nyomozás során a rendőrök látókörébe egy Kaposvár vonzáskörzetében lakó 21 éves férfi és 19 éves testvére került. A nyomozók egy, a feltételezett elkövetőkhöz köthető bérelt ingatlannál tartott kutatás során a bicikliket megtalálták, lefoglalták, majd másnap már vissza is adták jogos tulajdonosaiknak.
Az értékek megóvása érdekében a bűnmegelőzési szakemberek az alábbiakat tanácsolják:
- Távozáskor mindig zárja le kerékpárját! A megbízhatóság fontos, inkább egyszer vegyen minőségi zárat, mint kétszer kerékpárt!
- Biciklijét lakatolja stabil tárgyhoz, a vázat és a hátsó kereket egyszerre rögzítve!
- Ha hosszabb időre kell otthagynia kétkerekűjét, eldugott helyek helyett válasszon a forgalmas, jól kivilágított, közterületi kamera által is belátott lehetőségek közül!
- A könnyen leszerelhető tartozékokat (szerszámok, lámpák, sportkulacsok, okos eszközök) ne hagyja a kerékpáron!
- Lakása, nyaralója udvarán se hagyjon lezáratlanul, vagy felügyelet nélkül biciklit. A kertkaput nappal is zárja be, éjszakára pedig a zárt tároló jelenti a még nagyobb biztonságot.
- Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, ne változtassa meg a helyszínt, és azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon.