Kertben elásott holttest

2023. 03. 24., p - 11:05
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök befejezték a nyomozást azzal az orosztonyi férfival szemben, aki bántalmazta, majd megölte barátját.

A rendőrségre 2022. január 5-én érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit régen láttak Orosztonyban, a lakóhelyén nem tartózkodik. A rendőrök az eltűnt személy felkutatása érdekében adatgyűjtést végeztek, meghallgatták a családtagokat, ismerősöket, majd 2022. március 1-én a holttestet is megtalálták.

A széleskörű nyomozati cselekmények eredményeként a nyomozók megállapították, hogy 2021. december 4-én szóváltás, majd dulakodás alakult ki az 56 éves helyi férfi házában közte, és barátja között. A vita hevében az elkövető bántalmazta, majd egy késsel mellkason szúrta áldozatát, akit egy nappal később a házhoz tartozó kertben ruhákba csomagolva elásott, ezután pedig ágakkal takarta el a hantot.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást az 56 éves orosztonyi férfival szemben. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték az illetékes ügyészségnek. A gyanúsított 2022. március 3. óta letartóztatásban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.