Kertészetből loptak Nagymányokon

2016. 01. 26., k - 08:21
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök három helyi fiatalembert gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

A bonyhádi rendőrök lopás bűntett, valamint más bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a két nagymányoki férfit, valamint fiatalkorú társukat.

Egy nagymányoki kertészet tulajdonosa tett bejelentést a rendőrségen, mert 2016. január 24-én hajnalban ismeretlen tettesek befeszítették a kertészet irodájának ablakát, majd az üzletből váltópénzt tulajdonítottak el. A sértett elmondta, hogy a lopást megelőző napokban már több holmi eltűnt a telepről. Fűrészgépet, motoros fűkaszát, autógumikat és gázolajat tulajdonítottak el az elkövetők, valamint a telepen álló kisbusszal is közlekedtek.

A bonyhádi nyomozók az adatgyűjtés eredményeként egy nagymányoki fiatalember házánál megtalálták, majd lefoglalták a lopott tárgyak egy részét. A rendőrök előállítottak két 18 éves, valamint egy 16 éves fiatalembert, őket gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett, lopás vétség, valamint jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a bűncselekmények elkövetését beismerték, szabadlábon védekezhetnek.

Az ügyben a további nyomozást a Bonyhádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak