Késsel akartak rabolni
A soproni nyomozók elfogták a két elkövetőt.

A Soproni Rendőrkapitányság beosztottjai elfogták és őrizetbe vették azt a két fiatalembert, akik 2014. november 21-én 1 óra 45 perckor egy helyi üzletet akartak kirabolni.
A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik gyanúsított egy 30 cm pengehosszúságú késsel a bevétel átadására szólította fel az ott lévő alkalmazottakat. A bolti eladó a fenyegető rabló kezére ráfogott és dulakodni kezdett vele. Az elkövető a szorításból kiszabadult, majd társával együtt az üzletből elmenekült.
A nyomozók a két helyi férfit 2014. december 8-án a délutáni órákban beazonosították és előállították a rendőrkapitányságra.
A Soproni Rendőrkapitányság a 20 éves és 19 éves soproni lakosok ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.