Késsel és bárddal fenyegették egymást

2019. 05. 22., sze - 07:23
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el két férfit a győri rendőrök.

Lakossági bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. május 21-én 21 óra 40 perckor arról, hogy Győrben, az Illyés Gyula utcában két férfi verekszik. Az intézkedő járőrök megállapították, hogy a közeli garázssor közelében parkoló - üzemképtelen - autóban tartózkodó két férfi, előzetes szóváltást követően dulakodni kezdett egymással. A járműből kiszállva folytatták a verekedést, ami odáig fajult, hogy egyikük egy kést vett elő a személygépkocsiból és azzal fenyegette vitapartnerét. A másik férfi ekkor szintén előrántott egy konyhai bárdot és azzal a kést tartó társa felé suhintva az arcán megvágta őt. A tettlegességnek végül a kiérkező járőrök vetettek véget, a verekedőket elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a 35 éves P. Gábort és a 45 éves N. Attilát felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Az apa, a fia és az elfogás

A rendőrök elkapták és őrizetbe vették azt az edelényi férfit és a fiát, akik kábítószernek minősülő kristályt árultak vevőkörüknek, köztük fiatalkorúaknak is.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.