Késsel és puszta kézzel esett haragosainak
A hosszúpályi rendőrök a 23 éves férfit még a helyszínen elfogták.

Verekedésről érkezett bejelentés vasárnap hajnalban Hosszúpályiból. A nyílt utcán vitatkozott két társaság, majd többen egymásnak estek. Szó szót követett, majd egy fiatalember magához vett egy kést és megsebesítette vele két haragosát. Amokfutása itt nem ért véget, harmadik vitapartnerét ezután ököllel és rúgásokkal is bántalmazta. Mint kiderült előbbiek könnyű, utóbbi pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
A bejelentést követően percek alatt több járőregység is a helyszínre érkezett és elszámoltatták a jelenlévőket. A kést lefoglalták, a 23 éves férfit pedig elfogták és előállították a rendőrőrse. Kihallgatásán részben beismerő vallomást tett, a nyomozók őrizetbe vették, a bíróság pedig tegnap a letartóztatásáról döntött. Súlyos testi sértés, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.