Késsel fenyegetőzött a vonaton

2026. 04. 28., k - 14:20
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Egy szabadnapos NNI-s nyomozónő tartóztatta fel.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársa április 26-án délután, pihenőnapján Nyíregyházáról tartott Budapestre vonattal, amikor Szolnok magasságában járva a jegyvizsgáló a segítségét kérte. Elmondta, hogy a vonaton utazó egyik férfi agresszívan viselkedett a többi utassal, majd vélhetően valamelyik mellékhelyiségbe zárkózott.

A nyomozónő azonnal értesítette a történtekről a KR ügyeletesét, aki felvette a kapcsolatot a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársaival. A Vasúti Rendőrőrs járőrei egyből a Szolnoki Vasútállomás 8-as vágányához mentek, ahol várták a befutó InterCityt.

Közben a vonaton lévő rendőr – meglátva a felé közeledő ominózus utast – azonnal intézkedésbe kezdett. A 29 éves férfi ekkor együttműködőnek tűnt, bár azt állította, hogy semmilyen igazolvány nincs nála, mert azokat elhagyta. Az intézkedés közben a szerelvény beért a vasútállomásra, ahol a férfi ruházatának ellenőrzését már a szolnoki járőrök hajtották végre. Azt mondta, hogy szúró-vágó eszköz nincsen nála, de ruhájából egy fekete nyelű, több mint 10 cm-es pengehosszúságú konyhakés esett ki.

 

A vonaton utazók közül volt, akit a férfi azzal fenyegetett, hogy leszúrja és megöli, másnak útját állta, és a vonat falához szorította. Csak a sértett segélykiáltásakor engedett a szorításából. A bűncselekmény során senki nem sérült meg.

 

A 29 éves férfit a rendőrök elfogását követően előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság miatt indult vele szemben szabálysértési eljárás.


Kapcsolódó oldalak