Késsel fenyegetőzött, rabolni akart egy férfi Dabason

2015. 02. 27., p - 21:47
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.

Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. István 27 éves tatárszentgyörgyi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves férfi 2014. november 30-án 1 óra 30 perc körüli időben egy dabasi söröző mellékhelyiségében szólította le a fiatalkorú sértettet. A fiútól a pénzét akarta elvenni, de mivel az nem tett eleget a kérésnek, Sz. István egy tapétavágó késsel megfenyegette. A fiatalnak sikerült elmenekülnie és közben segítséget kért barátaitól, akiket a gyanúsított a nála lévő késsel szintén megfenyegetett és tőlük is pénzt követelt.

A bejelentést követően a dabasi nyomozók a tatárszentgyörgyi férfit rövid időn belül elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2014. december 1-jén elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.