Késsel szúrt

2016. 02. 16., k - 09:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták a győri nőt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást – őrizetbe vétele mellett - egy 40 éves győri lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2016. február 15-én 20 óra 33 perckor győri lakásukban, előzetes szóváltást követően egy 24 centiméter pengehosszúságú késsel mellkason, szegycsonton szúrta élettársát. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A helyszínre érkező rendőrök a nőt elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták.


Hírfolyam

 

Őrizetben a dombóvári késelő

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán indult ügyben kezdeményezték az 59 éves férfi letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

A Záhonyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Árulkodó nyomok

Ittas sofőr tarolt le egy győri körforgalomnál lévő jelzőtáblát, majd elhajtott. Balszerencséjére azonban az autó hatósági jelzése a helyszínen maradt.

 

Fogolyszökés miatt keresték

A győri járőrök fogták el azt a budapesti férfit, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki.

 

Táska lopás miatt keressük

Az Esztergomi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen elkövető azonosításában.

 

A nagyító alatt

Hamis okmányokkal próbált átlépni a határon, de lebukott egy élelmes csaló a szolgálatot teljesítő egyenruhások előtt.

 

Összesítés

Intézkedések a be nem jelentett fővárosi gyűléssel kapcsolatban.