Késsel támadt fiára

2017. 06. 20., k - 14:20
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri férfit előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást M. Attila ellen, aki az eddigi adatok alapján 2017. június 18-án 2 óra körül - előzetes szóváltást követően - egy késsel, több alkalommal megszúrta fiát egri otthonában. A 35 éves férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az egri rendőrök a helyszínen elfogták az 55 éves apát, akit - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgattak ki, továbbá előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az Egri Járásbíróság 2017. június 20-án elrendelt.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.