Késsel vágta meg a sértett karját
A 28 éves gyáli férfit őrizetbe vették a Pest megyei nyomozók.

Emberölés bűntett kísérlet és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán R. Gergő 28 éves gyáli lakos ellen.
A jelenlegi adatok szerint a férfi 2016. augusztus 21-én hajnalban ment el ahhoz az ócsai házhoz, ahol volt barátnője tartózkodott. A gyanúsított kivágta a fürdőszoba ablakán a szúnyoghálót, bemászott a házba és az ott tartózkodó sértett karját a nála lévő késsel megvágta, miközben azt kiabálta, hogy megöli őt.
Ezt követően magához vette a sértett telefonját, majd távozott a helyszínről. R. Gergő a bűncselekmény elkövetése után egy órával önként jelentkezett a rendőrségen. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának elrendelésére.