Két autót kötött el fél év leforgása alatt

2023. 03. 13., h - 09:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók bűnügyi őrizetbe vették a 28 éves férfit.

A Békés vármegyei férfi először 2022. szeptember 30-án délután kötött el egy személyautót Debrecenből úgy, hogy annak tulajdonosa nem tudott róla, engedélyt nem adott rá. Egészen Létavértesig kocsikázott, amikor a határátkelőhely közelében megállították a rendőrök. Az igazoltatás során kiderült, hogy a férfi eltiltás hatálya alatt vezetett, továbbá az is, hogy alkoholt fogyasztott mielőtt eltulajdonította az autót. Járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett, lopás vétség és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene.

A férfinak 2023. március 11-én éjszaka újra kedve támadt kocsikázni. Egy debreceni kertes ház udvarára bemászott, az ott parkoló autót beindította, majd elhajtott. Nem jutott messzire, a rendőrök pár kilométerre intézkedés alá vonták egy szántóföldön. Gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele, járművezetés az eltiltás hatálya alatt, valamint magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

A nyomozás adatai szerint nagyban megkönnyítette a gyanúsított dolgát az, hogy mindkét autó nyitva volt és a sértettek az indítókulcsokat is az utastérben hagyták. A rendőrség kéri a tulajdonosokat, hogy mindig zárják be az a járműveiket, az indítókulcsot pedig soha nem hagyják a gépkocsikban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.