Két autót tört össze

2016. 06. 13., h - 10:46
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vezetői engedély és a tulajdonos engedélye nélkül vezette ismerőse autóját Mátraverebélyben egy 18 éves férfi.

Jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság B. M. 18 éves mátraverebélyi lakos ellen.

A férfi 2016. június 12-én 1 óra 30 perc körüli időben ismerőse Mátraverebélyben - az utcán, nyitott állapotban - parkoló személygépkocsiját autózási szándékkal elvette, majd azzal a község belterületén közlekedett. A gépjármű vezetője út közben elveszítette uralmát a gépjármű felett és egy ott parkoló személygépkocsinak ütközött. 
A rendőrök elfogták és a rendőrkapitányságra előállították B. M.-t, akiről kiderült, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá az alkoholszondás vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. 

A nyomozók a férfit jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, továbbá járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt büntető, engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság a baleset körülményeit vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak