Két bűncselekményt követett el

2014. 02. 01., szo - 08:50
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A testvérének könnyű, míg édesanyának súlyos sérülést okozott egy 16 éves lány Zalaegerszegen.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet súlyos testi sértés bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint 2013. július 29-én 18 órakor a 16 éves B.M. zalaegerszegi otthonában szóváltásba keveredett lánytestvérével, majd édesanyjával. A szócsata végül tettlegességig fajult, amikor a húgát a hajánál fogva egy szekrénynek lökte, majd édesanyját a szobaajtónak, akit ezek után még meg is rúgott. A lány az elsődleges orvosi vélemény szerint a testvérének nyolc napon belül, míg édesanyának nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott. A zalaegerszegi rendőrök a fiatalt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését részben ismerte el.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 16 éves B.M. ellen súlyos testi sértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek küldte meg.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak