Két férfit bántalmaztak

2016. 05. 04., sze - 07:31
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba került a két gyanúsított.

Testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán M. Zoltán 20 éves és M. Sándor 22 éves ceglédi lakosok ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. április 30-án 21 óra és 22 óra közötti időben, Cegléd belvárosában két férfit – minden előzmény nélkül – tettleg bántalmaztak.

 

M. Zoltán és 22 éves ismerőse először egy vendéglő előtt, az utcán ment oda a sértetthez, majd a férfit ököllel arcon ütötték.

Rövid idő elteltével – 2016. április 30-án 21 óra 35 perckor - egy szabadtéri rendezvényről hazafelé tartó férfit bántalmaztak. Az elsődleges adatok szerint a sértettek könnyen sérültek meg.

 

A gyanúsítottakról mindkét bántalmazott férfi személyleírást adott, melynek alapján a ceglédi rendőrök a bűncselekmény elkövetése után egy órával Cegléden, a Kossuth téren elfogták a 20 éves férfit és 22 éves társát is.

Mindkettőjüket előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Az illetékes bíróság 2016. május 3-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. 


Kapcsolódó oldalak