Két gyermeket rabolt ki, öt percen belül elfogták

2019. 06. 25., k - 13:58
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dunaújvárosban két tizenhárom éves fiútól vette el a náluk lévő értéktárgyaikat, majd megfenyegette őket az a helyi férfi, akit a részletes személyleírás alapján a rendőrök a bejelentést követően nyomban elfogtak, majd őrizetbe vettek.

Dunaújvárosban, a Kádár-völgy nevű zöldövezeti területen egy padon ülve hallgatott zenét  mobiltelefonról két tizenhárom éves dunaújvárosi fiú 2019. június 23-án  délután, amikor odalépett hozzájuk egy férfi, aki beszélgetést kezdeményezett velük. Rövid idő elteltével az idegen kivette az egyik gyermek kezéből a mobiltelefonját, a másik hátitáskájából pedig a benne lévő hangszórót, karórát, és egyéb elektronikai termékeket, majd azokat a zsebébe tette. A férfi a gyermekek többszöri kérésére sem adta vissza az eltulajdonított értéktárgyakat, sőt, megfenyegette őket, ha a történteket elmondják a szüleiknek, vagy értesítik a rendőrséget, akkor mindkettőjüket családtagjaikkal együtt megöli. Ezután elsietett a helyszínről.

A bejelentést követően, a pontos és részletes személyleírás alapján, továbbá az azonnali rendőri intézkedéseknek köszönhetően az egyenruhások 5 percen belül azonosították, majd a bűncselekmény helyszínének közelben elfogták a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves dunaújvárosi lakost.  A férfi ruházatának átvizsgálása során a rendőrök hiánytalanul megtalálták a fiataloktól korábban eltulajdonított értéktárgyakat.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói a 24 éves A. Márkot – őrizetbe vétele mellett - kétrendbeli rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.