Két határsértő egy cseh autóban

2022. 03. 26., szo - 07:27
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében, Mezőhegyes külterületén állítottak le a rendőrök egy autót, amelyet egy cseh férfi vezetett. A járműben utazók nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A rendőrök a sofőrt és utasait is előállították.

Békés megyében, Mezőhegyes külterületén 2022. március 25-én 22 óra 45 perc körül leállítottak a rendőrök egy cseh rendszámú személygépkocsit. A járművet egy cseh férfi vezette és két migráns utazott benne. Az utasok egyiptomi állampolgárnak vallották magukat, de nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A rendőrök előállították őket a Battonya Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indul ellenük. Az autó sofőrjét, az embercsempészéssel gyanúsítható 46 éves cseh férfit is előállították.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.