Két helyről is lopott

2017. 12. 25., h - 10:30
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy 29 éves férfit.

Egy asszony tett feljelentést 2017. december 24-én a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, mert az általa üzemeltetett panzió egyik lezáratlan szobájából televíziót tulajdonítottak el előző este.

 

Az eljárás során kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 29 éves kecskeméti férfi gyanúsítható. Őt a rendőrök néhány órán belül elfogták. Időközben a nyomozók azt is kiderítették, hogy a férfi karácsony előtt egy földszinti lakásba is bement úgy, hogy az erkélyajtót felfeszítette. Onnan műszaki cikkeket, mobiltelefont, használati tárgyakat és készpénzt lopott el.

 

J. Józsefet a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

1.


Hírfolyam

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.