Két kerékpár egy napon

2017. 11. 02., cs - 13:26
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök fél napon belül elfogták a gyanúsítottat.

Egy 74 éves asszony tett feljelentést 2017. november 1-én a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, mert reggel 8 óra körül a Polgármesteri Hivatal előtti tárolóból eltulajdonították a lezárt kerékpárját.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 25 éves kecskeméti férfi gyanúsítható. Mivel a férfi felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ellen elfogatóparancsot adtak ki. Őt a járőrök néhány órán belül elfogták.

Időközben a nyomozók azt is kiderítették, hogy a férfi ugyanezen a napon, a délutáni órákban egy másik kerékpárt is ellopott, amelyet tulajdonosa a Kecskemét, Batthyány utcán lévő élelmiszer bolt előtt támasztott le rövid időre.

Cs. Józsefet lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a kecskeméti rendőrök. Őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

1.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.