Két kerékpárlopás egy délután, rendőrkézen a feltételezett elkövetők
A jászberényi rendőrök mindkét nyomozást bíróság elé állítási javaslattal zárhatják.

Egy helyi lakos lezáratlanul hagyott kerékpárját tulajdonította el ismeretlen tettes Jászberény egyik forgalmas terének biciklitárolójából 2020. október 6-án 14 óra 15 perc és 15 óra 15 perc között. A bejelentést követően 17 órakor rendőr járőrök ellenőriztek egy férfit, aki egy rózsaszín kerékpárral közlekedett. Az egyenruhások megállapították, hogy a jogsértő azzal a kétkerekűvel bringázott, amit korábban elloptak. A rendőrök elfogták és a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 41 éves férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak.
Ugyancsak Jászberényben történt kerékpárlopás 2020. október 6-án 16 óra és 17 óra között, amikor ismeretlen személy egy lezáratlan biciklit tulajdonított el egy helyi iskola tornatermének udvaráról. Egy szolgálaton kívüli rendőr épp a városban autózott, amikor feltűnt számára, hogy a korábbi rendőri intézkedéseiből már ismert férfi egy kitűnő állapotú kétkerekűvel közlekedik. A szabadnapos rendőr azonnal szolgálatba helyezte magát és ellenőrizte a helyi lakost, aki elmondta, hogy a kerékpárt néhány perccel ezelőtt lopta el. Az időközben kiérkező járőrök elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra az 50 éves jogsértőt, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt a kihallgatás során további kerékpárlopásokat is elismert.
A Jászberényi Rendőrkapitányság mindkét büntetőeljárásban lopás vétség elkövetése miatt rendelt el nyomozást.
A fenti esetekben is megállapítható, hogy a kerékpártolvajoknak néhány másodperc is elegendő, hogy a könnyű prédát megszerezzék, azonban kellő óvatossággal és megfelelő védelmi eszközökkel, módszerekkel ezeknek a bűncselekményeknek egy része megelőzhető. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság korábban a kerékpárlopások megelőzését célzó ajánlásokat fogalmazott meg, kérjük fontolják meg tanácsainkat!