Két kisteherautót és egy kerékpárt lopott egy éjszaka alatt

2013. 12. 18., sze - 13:28
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Morales szagot fogott és meg sem állt a gyanúsított házáig.

A Mentőszolgálattól érkezett bejelentés a rendőrségre 2013. december 17-én hajnalban arról, hogy Doboz külterületén a Kettős-Körös hídjától kb. 200 méterre egy Citroen Jumper típusú kistehergépkocsit láttak az árokban az arra közlekedő mentők. A rendőrök a helyszínre mentek, de a jármű vezetője nem volt ott. A rendszám alapján értesítették a tulajdonost, aki elmondta, hogy az éjszaka Dobozon, a háza előtt az utcán lezáratlanul leállított Citroenjét ismeretlen tettes elvitte. Emellett egy Iveco kisteherautója is eltűnt ugyanonnan.

A rendőrök azonnal megkezdték a helyszínelést a járműnél, majd a sértett házánál, melynek során egy kerékpárt is találtak a közelben. Kiderült, hogy nem messze egy ingatlan udvaráról lopták el a biciklit néhány órával korábban. A nyomozók a további adatgyűjtés során Doboz egyik utcájában a vízelvezető árokba tolatva találták meg a szintén ellopott Iveco kisteherautót. A tanúkutatás közben arra vonatkozó információt sikerült beszerezni, hogy merre ment a jármű vezetője, ezért a helyszínről nyomkövető kutyát is indítottak. A Morales névre hallgató 4 éves németjuhász kutya egy közeli családi házhoz vezette a rendőröket. Az ott lakó 18 éves fiatalemberre terelődött a gyanú, aki éppen egy vadászaton vett részt hajtóként. A férfit előállították és az elszámoltatása során elismerte, hogy ő követte el a fenti cselekményeket. Vallomásában elmondta, hogy az előző este szórakozni volt, ahol szeszes italt is fogyasztott. Hazafelé nem akart gyalogolni, ezért egy ház udvaráról ellopott egy kerékpárt, amivel tovább közlekedett. Út közben meglátta a két lezáratlan kisteherautót, amelyekben még az indítókulcsok is benne voltak a forgalmi engedélyekkel együtt. Vezetői engedéllyel még nem rendelkezett, de a nyitott járművek miatt úgy gondolta, hogy az egyikkel elmegy autózni Békéscsaba felé. A Kettős-Körös hídja után azonban elvesztette uralmát a Citroen felett és árokba hajtott. Ekkor jutott eszébe, hogy ott van még a másik nyitott jármű a kulcsával együtt, így visszagyalogolt a házhoz és azt is ellopta. Dobozon az egyik utcában tolatni kezdett az Ivecoval, de azzal is egy vízelvezető árokba csúszott. Utána már gyalog ment haza pihenni, majd reggel vadat hajtani, ahonnan előállították.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Cs. Imre dobozi lakost, akinek felelnie kell a kerékpár ellopása, az engedély nélküli vezetés és a balesetek okozásai miatt is.            


Kapcsolódó oldalak