Két lakást áztatott el szándékosan a férfi

2022. 10. 19., sze - 18:33
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Rendőri segítséget kért 2022. március 9-én délelőtt egy várpalotai férfi, mivel a lakásába nem tudott bemenni, az ingatlant belülről az ott tartózkodó személy bezárta. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy a munkahelyén értesítette őt az alatta lakó szomszédja, hogy a lakásából folyik le hozzá a víz, amely a mennyezetet már eláztatta.
Mivel a munkából hazasiető férfi a belülről zárt lakásába nem tudott bejutni, és a többszöri kopogtatásra, csengetésre sem reagált a lakója, értesítette a rendőröket.
Később a katasztrófavédelem munkatársainak közreműködése is szükségessé vált, ugyanis az ingatlanba a lakáshoz tartozó erkély nyitott ajtaján át lehetett bejutni. Az otthonába belépő sértett a fürdőszobában található csapokat elzárta, de az időközben kifolyt víz mindent eláztatott, több helyiség is vízben állt. A szomszéd ingatlanja is elázott, ezen túl pedig az ablaka is megrongálódott, ugyanis a kárt okozó lakó az erkélyen át mászott ki és távozott a házból.
A rongálás elkövetésével gyanúsítható 47 éves várpalotai lakost a járőrök a délutáni órákban a belvárosban igazoltatták. A férfi elismerte tettét, így a rendőrök előállították őt a Várpalotai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozóknak az elkövető elmondta, hogy magánéleti problémái miatt követte el a cselekményét, melyet megbánt.
Időközben az okozott hatszázezer forintot meghaladó kárt igyekezett a férfi megtéríteni, a felújítási munkákban kivette a részét.

A 47 éves helyi lakos ellen egy rendbeli rongálás vétség és szintén egy rendbeli rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.