Két nőt bántalmazott

2018. 07. 05., cs - 08:52
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy karóval dobta meg, illetve ütötte meg a sértetteket a 31 éves zabari férfi, akit a salgótarjáni rendőrök előállítottak.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és kétrendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 31 éves férfi ellen.

A jelenlegi adatok alapján a zabari lakos 2018. július 4-én 16 óra 20 perc körül Zabarban, egy családi ház udvarába bement, ahol szóváltásba keveredett az ott lakó nővel és édesapjával, akik kiküldték az udvarról. Ezt követően a férfi egy karót nagy erővel a nő felé dobott, mely a sértettet a fején eltalálta, majd ismét bement az udvarra és az eszközzel, két alkalommal nagy erővel fejen ütött egy másik nőt. A bántalmazás következtében a sértettek könnyű sérüléseket szenvedtek, de csak a véletlennek volt köszönhető a súlyosabb sérülés elmaradása.  

A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak