Két órán belül megfogva

2022. 03. 26., szo - 12:41
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopással gyanúsítanak egy férfit az abonyi rendőrök.

A sértett 2022. március 24-én reggel sétált be az Abonyi Rendőrőrsre és bejelentette, az éjjel egy, a Fő téren lévő tárolóból kétkerekűjét valaki ellopta.

A körzeti megbízottak kiváló hely és személyismeretének köszönhetően azonosítottak egy férfit, aki elkövethette a bűnös cselekményt. A 37 éves helyi férfi otthonához mentek és kutattak, a ház melléképületben látták meg díszelegni a lopott kerékpárt. Lefoglalták, majd visszaadták tulajdonosának.

A férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Tettét beismerte, és azzal próbálta magyarázni, hogy hosszú útról tért haza a családjával Abonyba, a kislánya pedig nagyon fáradt volt. Úgy gondolta, hogy megkímélve őt, a tárolóban megpillantott kerékpárral hazaviszi, másnap pedig majd visszateszi azt.

Vele szemben az Abonyi Rendőrőrs lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.