Két társaság bántalmazta egymást Budapesten, a Kálvária téren

2019. 06. 12., sze - 06:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A józsefvárosi rendőrök hét személyt állítottak elő felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. június 11-én 18 óra 13 perckor érkezett bejelentés, miszerint a VIII. kerületben, a Kálvária téren verekedés van. A helyszínre tartó járőrök a térfigyelő központtól azt az információt kapták, hogy a verekedők közül egy férfi és egy nő autóval már elhajtott a Teleki tér felé, míg a másik társaság tagjai gyalogosan távoztak a Diószegi Sámuel utca irányába. 

A rendőrök a Teleki téren megállították a garázdaság helyszínéről autóval elmenekülő férfit és nőt, illetve azt is tisztázták, hogy ők azok, akik a Kálvária téren az ötfős társasággal szóváltásba, majd verekedésbe keveredtek. A járőrőrök a páros autójában megtalálták azt a sodrófát is, amelyet a verekedésnél használtak, majd ezt követően előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra. A másik társaság öt tagját a Diószegi Sámuel utcai lakcímükről állították elő a rendőrök. A bántalmazásban hárman megsérültek, egyiküket a mentők kórházba vitték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást, melyben a rendőrök az előállított személyek közül öt főt gyanúsítottként hallgattak ki. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.