Két ügy három gyanúsított

2018. 09. 05., sze - 15:17
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kecskeméti óvodából és egy bölcsödéből tulajdonítottak el értékeket augusztus végén és szeptember elején.

2018. szeptember 4-én a reggeli órákban lopásról érkezett bejelentés a Kecskeméti Rendőrkapitányságra. A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik helyi óvodában 7 óra 45 perc körül valaki eltulajdonította az egyik fiú sportcipőjét és egy másik gyermek tornazsákját, amiben egy trikó, egy rövidnadrág és egy pár tornacipő volt. A helyszínre kiérkező járőrök 8 óra 45 perckor a közelben elfogták a feltételezett elkövetőket, O. Csaba 32 éves és M. Mónika 25 éves helyi lakosokat. Őket lopás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt a nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A 25 éves nő megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018. augusztus 30-án egy kecskeméti bölcsödéből egy kislány cipőjét és nadrágját lopta el. Ugyanezen a napon, ugyanebből a bölcsödéből egy másik gyermek hátizsákját is eltulajdonították. Abban egy napszemüveg, egy kulcstartó, két pár tornacipő és ruhaneműk voltak. Ez utóbbi lopás elkövetésével egy 22 éves helyi férfi gyanúsítható. D. Csabát lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2018. szeptember 2-án gyanúsítottként kihallgatták. Ő jelenleg szabadlábon védekezik.

Az eltulajdonított értékek egy részét a nyomozók a gyanúsítottaktól lefoglalták és a tulajdonosoknak visszaadták.


Hírfolyam

 

Fogolyszökés miatt keresték

A győri járőrök fogták el azt a budapesti férfit, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki.

 

Egy híján 50

Kéthetes célkörözési akciót tartott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Elfogtak vagy megtaláltak 49 személyt, köztük kettőt kábítószerrel összefüggő bűncselekmények miatt köröztek.

 

Táska lopás miatt keressük

Az Esztergomi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen elkövető azonosításában.

 

A nagyító alatt

Hamis okmányokkal próbált átlépni a határon, de lebukott egy élelmes csaló a szolgálatot teljesítő egyenruhások előtt.

 

Összesítés

Intézkedések a be nem jelentett fővárosi gyűléssel kapcsolatban.

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.