Két újszülött gyermekét ölte meg

2019. 10. 15., k - 10:08
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér megyei nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy sárkeresztúri nővel szemben folytattak kétrendbeli, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 23 éves nő 2019. március 16-án reggel egy zichyújfalui családi ház fatárolóként szolgáló melléképületében megszülte, majd megölte, megfojtotta újszülött gyermekét. Ezt követően a nő átöltözött, és sárkeresztúri otthonába utazott. A lakásán elfogott és előállított gyanúsítottal szemben a Fejér megyei nyomozók emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Az elkövető kihallgatásán beismerő vallomást tett, és az eljárásban elismert egy korábbi, 2017-ben elkövetett gyilkosságot is, amellyel kapcsolatban előadta, hogy Érden világra hozta újszülött gyermekét, akit a szülést követően megfojtott, majd a testet elrejtette. Az eljárás során beszerzett ténybeli adatok a korábbi cselekmény elkövetését is alátámasztották. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a sárkeresztúri nővel szemben kétrendbeli, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett  gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát a napokban befejezték, és az iratokat a Fejér Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.