Kétszer is rabolt
A bíróság elrendelte a 16 éves elkövető előzetes letartóztatását.
Mint arról korábban beszámoltunk, Szekszárdon 2016. június 22-én 19 óra 10 perc körüli időben egy 16 éves helyi fiú két társával, egy 14 éves decsi fiúval, valamint egy 15 éves szekszárdi lánnyal a buszpályaudvaron megfenyegetett és bántalmazott egy fiatalkorú fiút, majd elvették a pénzét és a mobiltelefonját.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai a helyszín közelében rövid időn belül elfogták az elkövetőket. Mindhárom fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A bűncselekmény elkövetését mindannyian beismerték. A nyomozók az elkövetőket őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
A három fiatalkorú őrizetbe vétele 2016. június 24-én megszűnt. A 16 éves szekszárdi gyanúsított szabadlábra bocsátását követően még aznap délután az egyik szekszárdi áruház parkolójában kirabolt egy 14 éves fiút. Az elkövető ezúttal a sértett készpénzét vette el, miután veréssel fenyegette meg őt.
A járőrök a sértett személyleírása alapján azonnal keresni kezdték az elkövetőt, majd a közelben el is fogták. A rendőrök a fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a bíróság 2016. június 27-én elrendelte az előzetes letartóztatását.
Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati osztálya folytatja le rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/fiatalkoru-fiut-raboltak-ki