Kétszer lopott
A szécsényi rendőrök egy 17 éves fiú ellen fejezték be az eljárás vizsgálati szakaszát.

A Szécsényi Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy nógrádmegyeri fiatalkorú ellen.
A nyomozás adatai alapján a 17 éves fiú 2019. június 27-én ismerőse ludányhalászi ingatlanján tartózkodott, amikor a sértett figyelmetlenségét kihasználta, és az ott parkoló személygépkocsijából készpénzt tulajdonított el. A fiú megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy egy nappal később ugyanezen sértett házának kerítésén átmászott, majd a nyitott épületbe bejutva a szekrényből nagyobb összeget lopott el.
A szécsényi nyomozók a fiatalkorú ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát befejezték és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek továbbították.