Ketten előzetesben

2016. 09. 15., cs - 17:11
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök két férfit fogtak el.

Lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán N. István 44 éves és N. Attila 23 éves budapesti lakosok ellen.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. szeptember 12-én hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy Dunakeszi egyik utcájában két férfi egy ingatlan ajtaját próbálja kinyitni, valamint gyanúsan nézegetik a ház előtt parkoló személyautót.  

A járőrök a bejelentés után a helyszínre mentek és ott ellenőrzés alá vonták a 44 éves férfit és társát. Egyikük ekkor a kezében egy autókereket cipelt, amelynek származási helyéről nem tudott egyértelműen nyilatkozni.

A rendőrök az igazoltatás helyszínének közelében több olyan autót is találtak, amelyek fel voltak törve, illetve a dísztárcsáik le voltak szedve. A két férfi ruházatát átvizsgálták és egyiküknél egy csavarhúzót találtak.

N. Istvánt és N. Attilát előállították a Dunakeszi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket.

Az illetékes bíróság 2016. szeptember 14-én elrendelte az előzetes letartóztatásukat.

 


Kapcsolódó oldalak