Ketten is nekimentek

2019. 09. 28., szo - 08:20
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tamási Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két tamási fiatallal szemben folytattak garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A tamási rendőrök intézkedtek egy Iregszemcsén – 2019. április 21-én – megrendezett bálban, mert egy férfi az elsődleges információk szerint ok nélkül egy másik személyre támadt, akit megütött, majd a földre lökött, és a sértettet több alkalommal megrugdosta. Az egyenruhások a verekedő 22 éves fiatalt intézkedés alá vonták. Miközben a 22 éves tamási férfi adatait ellenőrizték, egy másik – szintén Tamásiban élő 23 éves – fiatal is a földre lökte, és bántalmazni kezdte a korábban bántalmazott sértettet.

A helyszíni intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a 22 éves fiatal és a 26 éves siófoki férfi korábbi konfliktusuk miatt keveredett szóváltásba, melynek eredménye a tettlegesség lett. A 23 éves férfi, aki másodszor támadt a sértettre, tettét azzal magyarázta, hogy a 26 éves férfi őt is és barátnőjét is szidalmazta.

Az eset kapcsán a Tamási Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást a 22 és 23 éves tamási férfiakkal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A fiatalokat gyanúsítottként hallgatták ki, akik tettüket azzal magyarázták, hogy a sértett az este folyamán mindkettőjüket több alkalommal provokálta.        

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak