Ketten őrizetben

2016. 06. 01., sze - 11:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak Vámosmikolán bántalmaztak egy férfit.

 

Önbíráskodás bűntett és testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán S. Csaba 41 éves és G. Zoltán 39 éves vámosmikolai lakosok ellen.

 

A jelenlegi adatok szerint a gyanúsítottak 2016. május 31-én a délelőtti órákban egy vámosmikolai útkereszteződésben –előzetes szóváltást követően – bántalmazták a sértettet. G. Zoltán többször fejen ütötte a férfit, S. Csaba pedig egy baseball ütővel bántalmazta.

 

Az orvos elsődleges véleménye szerint a sértett a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett.

 

Az adatgyűjtés eredményként a váci rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket. S. Csabát 2016. május 31-én 15 óra 30 perckor egy vámosmikolai családi házban, társát pedig egy órával később, a munkahelyén fogták el a nyomozók.

Mindkét férfit előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozóhatóság kezdeményezte az előzetes letartóztatásuk elrendelését.  

 


Kapcsolódó oldalak