Kettőből kettő

2022. 08. 01., h - 10:41
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két napon belül felkutatták és elfogták az érdi rendőrök a párost, akik egy százhalombattai játszótéren támadtak áldozataikra. Gáz és riasztófegyver is előkerült a szóváltás és dulakodás közben, valamint egy mobiltelefon is eltűnt.

Barátjával beszélgetett 2022. július 30-án este egy százhalombattai játszótéren a 19 éves helyi férfi, amikor két, elmondása szerint ismeretlen hozzájuk lépett. Egyikük elővett egy fegyvert, rájuk fogta és közölte: „most pakolni fogtok!” A 19 éves sértett ráfogott a fegyveres kezére és megpróbálta kicsavarni, miközben barátja elszaladt. Dulakodtak, földre kerültek, a fegyvert sikerült a támadó kezéből kivennie, ám közben kapott egy ütést az arcába. A verekedés végén a támadó elfutott, elejtett fegyverét az áldozat hazavitte és észrevette, hogy több százezer forintos mobiltelefonja eltűnt.

A rendőrök adatgyűjtése másnapra már eredményt hozott, célirányosan indultak egy tárnoki férfi érdi tartózkodási helyére. A 20 éves V. Dezsőt elfogták, 17 éves társa néhány órával később került az előállító helyiségbe.

A fiatalkorú beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, V. Dezső szerint nem úgy történt, ami történt. Mindkettőjüket fegyveres rablás bűntettének kísérletével gyanúsították meg, V. Dezsőt őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

A lefoglalt fegyver az elsődleges vélemény szerint gáz és riasztófegyver, további vizsgálatát igazságügyi fegyverszakértő végzi. A rendőrök az elvitt mobiltelefont is megtalálták, sőt a támadó véres pulóverét is szakértő vizsgálja.

Az Érdi Rendőrkapitányság V. Dezső, valamint 17 éves társa ellen fegyveres rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.