Kevesebb, mint 24 óra

2017. 03. 12., v - 04:30
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nemzeti Dohányboltot rabolt ki egy férfi Szolnokon. A rendőrök 24 órán belül elfogták.

Egy férfi jelent meg 2017. március 10-én 22 óra 15 perc körül egy szolnoki Nemzeti Dohányboltnál, ahová erőszakkal bement, majd az üzletben egyedül tartózkodó eladót a készpénz átadására szólította fel. Az ismeretlen miután megszerezte a bevételt elmenekült a helyszínről.

A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi szolgálatának munkatársai kevesebb, mint egy nap alatt azonosították a lehetséges támadót. A nyomozók K. Norbert szolnoki lakost 2017. március 11-én 21 óra 5 perckor Szolnok belterületén elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök a férfi otthonában megtalálták az ellopott készpénz jelentős részét és az elkövetéskor használt ruházatot is. A rendőrök a 32 éves gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

Két héten belül ez volt a második dohányboltban elkövetett rablás Szolnokon. A nyomozók mind a két esetben 24 órán belül elfogták a támadókat.


Kapcsolódó oldalak