Kézikocsival hordák el a lopott tárgyakat
Három nógrádszakáli ingatlanba törtek be a fiatalkorúak és a felnőttkorú társuk.

A Szécsényi Rendőrkapitányság lopás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a két bűnügyi felügyelet alatt álló 17 éves fiú és egy további 17 éves fiú, valamint 20 éves nógrádszakáli férfi társuk ellen.
A nyomozás adatai alapján az egyik 17 éves fiú 2018. szeptember 25-én egy nógrádszakáli ingatlan bejárati ajtaját, valamint az istálló ajtaját befeszítette és a házba való bejutás érdekében a ház ablakainak üvegét is betörte. A házat és a melléképületet átkutatta majd eltávozott. Az utcán találkozott testvérével és a másik fiatalkorúval, akikkel a helyszínre visszatértek és az ott talált kézikocsit, gáztűzhelyet, katlant, lábast, terménydarálót, vízmelegítőt és egyéb eszközöket tulajdonítottak el. A gyanúsítottak a tárgyak egy részét értékesítették és azok ellenértékét szétosztották, majd elköltötték.
Megállapítást nyert továbbá a nyomozás során az is, hogy az egyik 17 éves fiú két fiatalkorú társával 2018. július elején, valamint szeptember közepén szintén betört a településen lévő további két ingatlanba, mely épületekből kézi szerszámokat, mosógépet, ruhaneműt, jármű alkatrészeket és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el.
A gyanúsítottak a sértetteknek a lopással összesen mintegy 360000 forint kárt okoztak.
A rendőrök az eljárás vizsgálati szakaszát a napokban befejezték és az ügy iratait az illetékes ügyészségnek továbbították.