Ki akart rabolni egy pécsi trafikot – frissítve

2018. 06. 11., h - 13:30
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a férfit, aki hajnalban három bűncselekményt követett el.

Mint arról korábban írtunk, egy férfi 2018. június 11-én 3 óra 30 perc körül Pécs belvárosában bement egy dohányboltba, majd egy kihegyezett léccel a kezében 50 ezer forintot követelt az eladótól. Az árus azonban nem adta át a pénzt, ezért a férfi elmenekült a helyszínről. A dohánybolt alkalmazottja nem sérült meg.

A férfi hajnalban emellett egy másik rablást is elkövetett. A Terracina téren egy férfi óráját és személyes tárgyait vette el erőszakkal, majd a Citrom utcában kifosztott egy másik férfit is. Tőle a mobiltelefonját és a pénztárcáját vette el. 

A Készenléti Rendőrség járőrei 3 óra 45 perckor Pécsett, a Rákóczi úton elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 33 éves helyi férfit, majd a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói előállították, és kihallgatták gyanúsítottként.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – rablás és kifosztás elkövetése, valamint rablás kísérlete miatt nyomoznak a Pécsi Rendőrkapitányságon, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 


Hírfolyam

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

 

Újabb hat szabályszegő őrizetben

A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban négy engedély nélkül vezető sofőrt, egy bolti tolvajt és egy távoltartás szabályait megszegő férfit állítottak bíróság elé.

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.