Kifosztás

2014. 10. 07., k - 10:32
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőröknek feltűnt a két férfi gyanús viselkedése.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást V. József 46 éves, és B. Tamás 22 éves budapesti lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. október 4-én 2 óra és 3 óra 45 perc közötti időben a 4-es 6-os viszonylatszámú villamoson eltulajdonították az alvó sértett zsebéből mobiltelefonját és bankkártyáját.

A férfiakat Budapest VI., Oktogon téren a BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 3 óra 45 perckor igazoltatták, mert egy padon fekvő fiatal mellett álltak és gyanúsan viselkedtek, majd amikor a rendőröket meglátták zavartan az ellenkező irányba indultak.

Az ellenőrzés során a gyanúsítottak ruházatában a járőrök egy mobiltelefont, egy SIM kártyát és egy harmadik személy nevére kiállított bankkártyát találtak.

A gyanúsítottakat a terézvárosi rendőrök elfogták és előállították.

V. Józseffel és B. Tamással szemben az eljárást – őrizetbe vételük mellett - a BRFK VI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását, amelyet az illetékes bíróság 2014. október 6-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak