Kifosztás miatt vettek őrizetbe két fiatal férfit a rendőrök

2020. 09. 25., p - 12:49
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak azt használták ki, hogy a sértett elaludt egy padon Debrecenben. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen 2020. szeptember 16-án arról, hogy előző este ismeretlenek meglopták őt Debrecen belvárosában. A nyomozók adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, és a látókörökbe került egy konyári férfi, valamint egy 17 éves hosszúpályi fiú. A gyanú szerint a feltételezett elkövetők észrevették, hogy a sértett elaludt egy padon, és ezt kihasználva elvették a pénzét, a bankkártyáját, valamint a mobiltelefonját. A gyanúsítottak pénzt is megpróbáltak levenni a bankkártyáról, azonban nem jártak sikerrel.

A 20 éves konyári férfit, valamint fiatalkorú társát a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság 2020. szeptember 25-én elrendelt. Mindketten beismerő vallomást tettek, majd megmutatták, hogy hova rejtették a mobiltelefont, amit a nyomozók lefoglaltak.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.