Kihallgatták a betörőt

2023. 07. 04., k - 13:10
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt indult eljárás egy nagymágocsi férfi ellen, aki betört egy helyi kocsmába, ahonnan pénzt vitt el.

A megalapozott gyanú szerint a 28 éves férfi 2023. június 30-án éjszaka befeszítette egy nagymágocsi presszó bejárati ajtaját, és bement. Rövid kutatást követően magához vette a tulajdonos és a pultos pénzét is, majd a csaknem 150 ezer forintnyi zsákmánnyal sietve elmenekült a tetthelyről. A szentesi detektívek a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomkereső kutyás járőrével együttműködve rövid időn belül azonosították a betörőt, akit a tartózkodási helyén elfogtak, majd előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra.

A férfi még májusban egy nagymágocsi rendezvényen összeverekedett vitapartnerével, így lopás mellett garázdaság bűntettének elkövetése miatt is felelnie kell.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.