Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist
Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.
A közösségi médiában a hétvégén kezdett terjedni egy felvétel arról, hogy Budapest belvárosában egy taxisofőr úgy megüt két nőt, hogy azok a földre esnek, egyikük a videó végéig meg sem mozdul. A felvétel alapján a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Hétfőre azonosították a feltételezett elkövetőt, akit december 1-jén budapesti lakásán elfogtak, majd garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A 39 éves férfi beismerte a bántalmazást: azt mondta, november 29-én hajnalban a Sas utcában azt követően ütött, hogy egy négyfős társaságból két nő szidalmazni kezdte, mert nem akarta elvinni őket, mivel nem ők rendelték a taxit és ittasak is voltak. A helyszínre senki sem hívott rendőrt vagy mentőt, a két nő azóta sem jelentkezett a rendőrségen, így sérülésük foka nem ismert. Egy tanú elmondása szerint az eszméletét vesztő sértett néhány perccel később magához tért. A nyomozás további tanúk és a sértettek felkutatásával folytatódik.