Kikapta a férfi kezéből a pénztárcát

2019. 02. 20., sze - 07:52
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 37 éves budapesti férfi ellen folytatott lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Sz. Norbert 2018. augusztus 5-én éjszaka Hatvanban, a Szent Mihály úton megszólított egy férfit, aki ezt követően a zsebében lévő pénztárcáját a kezébe vette, ahonnan a gyanúsított kikapta, majd a megszerzett értékkel elmenekült a helyszínről.

A beszerzett kamerafelvételek alapján a nyomozók azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit még aznap elfogtak és kihallgattak.

A nyomozó hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak